Racionális, gyakorlati embernek mondhatom magam, aki a megoldásokat teljesen hétköznapi módon kezeli: orvoshoz megy, ha beteg, befizeti a csekket, szerelőt keres, ha rossz az autó, és dolgozik, családi életet él, fodrászhoz megy, stb.
Szeretem, hogy az élet ilyen: van benne zene, divat, jó filmek, szerelem, munka, barátok, kutyák, és
minden, ami a hétköznapok része.
Ám úgy tapasztalom, hogy van az életnek egy olyan kis szegmense, amire a tudományok, professzorok nem tudnak racionális magyarázatokat adni.
A nálam még gyakorlatiasabb emberek erre azt mondják, hogy biztosan arra is van tudományos
magyarázat, csak még nem találták meg….
Nos, ezt nem hiszem.
Ott van pl. a szeretet érzése. Mindenki szeret valakit, valamit. Egy embert, egy focicsapatot, egy filmet, és nem tudja megmagyarázni azt sem, hogy miért szereti, és azt sem, ha már nem szereti… Az érzéseink nem racionálisak, hanem „csak úgy vannak”, és ha jobban belegondolunk, sokkal inkább az érzések irányítják a világot, mint a racionalitás.
Hatalomvágy, mohóság, gyűlölet, elvakultság, pénzéhség, kisebbrendűségi komplexusok, irányítási
mánia: ez például a politikusok motivációja. (Tisztelet a kivételnek….) Egyik sem racionalitás, mind
lélekből fakadó érzés.
És ott a szeretet: hegyeket tud megmozgatni, és bármilyen vakmerőségre, kitartásra ad elegendő energiát.
Fontos a hit: vallási, emberi, politikai, vagy akár sport dolgokban. Senkit nem lehet meggyőzni arról,
hogy higgyen valamibe, vagy ne….
Egy politikailag fanatikus egyénnek bármennyi észérvet le lehet tenni az asztalra: pont annyit ér, mint Juliának elmagyarázni, hogy Rómeónak hónaljszaga van….
El kell fogadnunk, hogy az életünk részét képezik az érzéseink is, és sokkal nagyobb részben, mint azt szeretjük bevallani.
Az érzésekhez pedig több módon tudunk hozzáférni: pszichológiai módszerekkel, vallási támogatással, vagy spirituális megközelítéssel.
Egyik sem jobb, vagy rosszabb, mint a többi: a holisztikus szemléletnek például az a lényege, hogy az egyént kell támogatni a körülményeivel, stílusával, életmódjával, hitrendszerével együtt, és nem csak egy sablont állítunk fel, ami mindenkire vonatkozik.
Aki a bölcsek kövét magáénak érzi, természetesen el fogja mondani, hogy az, amiben ő hisz, az a valóság, és mindenki más…. ostoba.
Aki pedig kellően empatikus, az elfogadja, hogy sokszínűségünk az élet szépségéhez tartozik, és bár vannak sémák, azért mindenki egyedi, és az egyediséget tisztelni és nem megváltoztatni kell.
A spiritualitás befogadására mindenkinél máskor jön el az idő, ha ugyan eljön.
Számomra ez most érett be, 53 és fél évig kézzel-lábbal tiltakoztam ellene, és minden megérzésemre legyintettem, és szó szerint félelmet éreztem a téma hallatán.
Tehát a címben feltett kérdésemre a válasz: racionalitás ÉS spiritualitás. A csekkeket be kell fizetni, a lelki vívódásokon viszont érdemes elgondolkodni magasabb nézőpontból is.
